Szeretet
Kibontás Ó szív, hallod-e a hajnal zúgását a dolgok bőre alatt? Régi árnyak súlyával jártunk, saját szárnyainkat törve A néma félelmek éjszakájában - És mégis, a vér mélyén, már rezgett Egy másik világ ígérete. Mint a hernyó, aki titokban álmodik az égéről, Elhagyjuk a vad napok páncélját, Ezt a kemény birodalmat, ahol mindenki figyeli a másikat Mint a saját sebeik visszhangját. Megszaggatjuk a sötét fátylat A prédától, És testünk új világossággal hasad. Akkor, az erek zűrzavarában, Egy lepke emelkedik - Egy lepke nép, sőt - Együttérzésből szőtt szárnyakkal. Végre megtanuljuk A másik reszketését, A másik bolyongó könnyeit, És ezt a furcsa testvériséget, Ami a fájdalom közepén újjászületik. Nyissátok ki az ajtókat! Hogy lelkünk összehangolódjon, Hangszer, amely a fény érintésénél rezeg. Mert a fény csak a Szerelem Az emberek között Szórva, Mint egy aranyeső a megégett földeken. Gyerünk, testvérek, nővérek, Világítsuk meg az utakat, amelyek egy szívből a másikba vezetnek; Csendben újjáépítjük Belső otthonunkat Tisztaság köveivel. És hogy minden lépés a világban A nagy nap felé emelkedjen: Ahol a lelkek végre Együtt szállnak..
